A nyolcadik században létrejött Fez, Marokkó harmadik legnagyobb városa, ma már körülbelül egymillió embernek nyújt otthont. A városnak egyedi jelleget ad óvárosa Fes el-Bali, mely az évszázadok során szinte alig változott. A magas fal mögött húzódó medina szűk, autóktól mentes sikátoraiban több száz kereskedő és iparos próbálja meg eladni termékeit: datolyát, halat, fűszereket, rézedényeket, szőnyegeket és hangszereket. Fez híres bőrtermékeiről is. A városban három ősi cserzőüzem található – a legnagyobb és legrégebbi a Chouara Tannery, a majdnem ezer éves cserzőműhely.

A műhelyek rengeteg kőedényből állnak, melyekben különböző folyadékok és színezékek vannak. Madártávlatból ezek a színfoltok együtt egy hatalmas festékpalettára hasonlítanak. Az itt dolgozó férfiak sokszor derékig állnak a festékben, és végzik a cserzést a tűző napon. Munkájuk során tehenek, juhok, kecskék és tevék bőrét dolgozzák fel, hogy azokból később jó minőségű bőrtermékek, például táskák, kabátok, cipők és papucsok készülhessenek.

Ennek folyamata a középkor óta szinte semmit sem változott, nincsenek a munkások segítségére modern gépek, mindent kézzel csinálnak.
A Chouara üzemben a nyersbőröket először tehén vizelet, mész, víz és só keverékével itatják át. Ez a maró folyadék segít a kemény bőrről lebontani a felesleges zsírt, húst és szőrt, ezáltal felpuhítva azt.
A bőröket ezután két-három hónapig áztatják, majd ezután a tímárok az esetlegesen rajtuk maradt zsírtól és szőrtől megtisztítják őket, majd előkészítik a festésre.
A festés előtt egy másik tartályban víz és galambürülék keverékében is áztatják még a bőröket, ugyanis a galambok ürülékében lévő ammónia lágyítószerhez hasonlóan működik: a bőröket képlékennyé teszi, melyek így már fel tudják venni a festékanyagokat.

Színezés előtt azonban a tímárok még mezítláb is „meggyúrják” a bőröket, akár három órán keresztül, ha szükséges, hogy elérjék a kívánt lágyságot.
A befestés során természetes növényi színezékeket használnak: a mák virága a piros, az indigó a kék, a henna a narancssárga, a cédrusfa a barna, a menta a zöld, a sáfrány pedig a sárga színt adja. Ezek után gránátalma porral dörzsölik be a bőröket, hogy ne sárguljanak meg, illetve olívaolajjal is bekenik őket, hogy szép fényesek legyenek.
A kész bőröket a napon szárítják, majd eladják a kézműveseknek, akik híres marokkói papucsokat, pénztárcákat, táskákat, bőr kiegészítőket és bútorokat készítenek belőlük. Ezen termékek nagy észe az Európai piacokra készül.
A bőrgyárakra a bőr üzletek környező teraszairól nyílik a legjobb kilátás.

Amikor ellátogatunk a boltokba megkérhetjük az eladót, hogy mutassa meg, milyen anyagokat használtak a bőr festése illetve megmunkálása során, illetve arra is, hogy mutassa meg nekünk az üzemet, amennyiben az, az üzlet mögött található. Azonban a galambürülék és tehén vizelet erős bűze ellen érdemes az eladóktól kérhető friss menta ágacskákkal védekezni, hogy kevésbé érezzük a szagokat.