A hegyek mindig is csodálattal és egyben félelemmel töltötték el az őket szemlélőket. A régi legendák szerint a hegyekben misztikus lények éltek, óriások, sárkányok, boszorkányok. A mítoszok azonban a 18-19. századra eltűntek, nyilvánvalóvá vált, hogy a hegyek nem olyan félelmetesek, mint azt hittük. Manapság a látványért, a természet szeretetéért, a testmozgás öröméért, a jó levegőért, a lelki békénkért és még hosszan lehetne sorolni, miért megyünk a hegyekbe.
Ama Dablam
A Nepál keleti részén található Ama Dablam himalájai mércével kis hegynek
számít, hiszen még a 7000 métert sem éri el, ám szépsége magával ragadó. Nevének
jelentése az alakjára utal, a hegy csúcsától két oldalra kiinduló hegygerinc
mint a gyerekeit óvó anya jelenik meg (ama=anya, a dablam pedig egy nők által
hordott tradicionális nepáli ékszer neve). Népszerűségét annak is köszönheti,
hogymellette halad el az Everest alaptábora felé vezető út. Az Ama Dablam
nehézsége ellenére a harmadik legnépszerűbb mászott hegycsúcs a Himalájában.
Cerro Torre
A dél-argenítnai Patagóniában található, a hegycsoportot négy csúcs alkotja: a
Cerro Torre, a Torre Egger, a Punta Herron és a Cerro Standhart, ezek közül a
Cerro Torre a legmagasabb és legvadabbul az égbe szökő. A félelmetes sziklatű
nem a magassága miatt népszerű a hegymászók körében, hanem nehézsége, szépsége
és formája miatt. Mélyen belül minden hegymászó egy ilyen csúcs tetején szeretné
állni.
Machapuchare
A nepáliak szent hegye, Shiva isten lakhelye, nyugaton a Nepál Matterhornjaként is emlegetik. Egy híres nyolcezres csúcs, az Annapurna közelében található, így aki végigjárja az Annapurna treket, biztos fogja látni ezt a gyönyörű, ég felé törő karcsú hegyormot is. Szent hegy mivolta miatt tilos a megmászása és csúcsán még soha nem tapodott emberi láb. 1957-ben egy brit expedíció keretén belül a két csúcsmászó ígéretükhöz híven a csúcs alatt kb 20 méterrel megálltak. Azóta a nepáli kormány nem is ad ki engedélyt a megmászására.
Kilimandzsáró
Afrika nem a hegyekről híres, a harmadik legnagyobb kontinens nem is bővelkedik akár Andok méretű hegyvonulatokkal sem, azonban a Kilimandzsáró kihagyhatatlan a listáról. Közel hatezer méteres magassága sem kiemelkedő, ám mivel egy vulkánról beszélünk, így nem egy hegységrendszer része, hanem szinte a síkság közepéből nő ki. Nemcsak Afrika legmagasabb hegye, hanem a legmagasabb egyedül álló hegy is a világon, kb. 5000 méterrel emelkedik a környező síkság fölé.
Mount
Assiniboine
A kanadai Brit Columbiában található Mount Assiniboinéról nem valószínű, hogy
sokan hallottak már. Magassága sem kiemelkedő (3618 m), azonban szinte tökéletes
piramis alakja miatt Észak-Amerika Matterhornjának. A közeli Magog-tó felől
mutatja legszebb alakját és a tóban tükröződő képe valami elképesztő látvány.
Nevét egyébként az assziniboinok indián törzs jellegzetes sátráról, a tipiről
kapta; alakjuk egyezése miatt.