Út a Piz Boé csúcsára

Már az első pár lépés után éreztem, hogy egy teljesen elvarázsolt birodalomba érkeztem. Emlékszem, álltam a döbbenetesen hatalmasnak tűnő Hegy előtt és folyamatosan az járt a fejemben, hogy az Istenek tréfát űznek velem. Az Ő játszóterük a Dolomitok ez nem kétséges, és mint földi halandó átkozottan szerencsés vagyok, hogy itt állhatok a bakancsomban.

A nagy levegővétel után nem maradt más hátra, mint elindulni az ösvényen. Közben cikáztak a gondolataim, majd egy idő után, ahogy távolodtam a hágótól kezdett elcsendesedni körülöttem és bennem minden. Az egyik legnagyszerűbb érzés a világon, mikor magunkra maradunk a természettel és csak figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket, melynek szerves részét képezzük mi magunk is.

A bárányfelhők csak úgy szaladnak felettem, egy darabig beléjük kapaszkodom, így könnyebben veszem az első komolyabb emelkedő okozta akadályt. A pihenőim alatt van időm elkalandozni. Kis virágok sárgállanak a kövek között, mormoták üregei kandikálnak ki a földből és a távolban hófoltok színesítik a tájat így augusztusban.

A Sella csoport legmagasabb pontja azonban nem adja könnyen magát, így a tervezett nagyobb pihenő előtt az óriási kaptató vége csúnya nagy hófolttal vár, szerencse, hogy a helyiek leengedtek egy kötelet a biztonságosabb feljutás érdekében. Visszatekintve mesés panoráma tárult elém a Pordói-hágóra és a Marmolada lélegzetelállító tömbjére.

A 2829 méteren fekvő Pordoi-házban tartott pihenő során előkerültek a szendvicsek a táskából és egy kis csokoládé is, mert előretekintve még nagyon távolinak tűnt a Piz Boé csúcsa. Kis mosolyt csalt az arcomra a fent tett felfedezésem: a világ egyik legszebb panorámájú illemhelye tűnt föl előttem. :)
A holdbéli tájra emlékeztető felső szakaszon egészen különleges felszabadító érzés fogott el egészen a láncos részig, ahol a koncentráció került előtérbe.

A Hegy kegyesnek bizonyult hozzánk, így elértük a Sella csoport legmagasabb pontját a 3152 méter magas Piz Boét. A panoráma egészen döbbenetes erővel magával ragadott, így a korai indulás kifizetődőnek bizonyult, mivel így volt idő ücsörögni a csúcson.

A csúcsról lefelé jövet elkapott az eufória. Fáradtan ugyan, de széles mosollyal és hatalmas lelkesedéssel bandukoltam a Pordó-hágó felé. Ezért az érzésért, energiákért szeretek a Hegyekbe járni és kiszakadni a 21. század rohanó világából.