Idén áprilisban gyökeresen megváltoztak a hétköznapok a nepáliak életében. Minden idők egyik legerősebb földrengése rázta meg Kathmandut és térségét. Kedves helyi barátaink és partnereink a legnagyobb örömünkre jól vannak, de elmondásunk szerint nagyon aggasztó a helyzet Kathmanduban és környékén ( Unicef segélyvonal).
A világ egyik leghangulatosabb városai közt tartottuk számon Nepál fővárosát. Utcáit járva, mintha a múltba csöppentünk volna vissza. A mindig nyüzsgő és folyton változó várost kiismerni szinte egyenlő volt a lehetetlennel…
A múlt idő használata azonban indokolatlan. A soha nem látott összefogásnak, és a nepáli emberek hitének köszönhetően bízunk benne, hogy hamarosan újra a régi arcát mutatja majd a város.
A világ legszegényebb országai között számon tartott kis ázsiai országnak most minden segítségre szüksége van. Ősszel a Budavár Tours is útnak indul, hasonlóan több magyar utazási irodához. Nem titkoljuk, azzal a szándékkal, hogy segítünk a helyieknek, mert a turizmus leállása az ország teljes elszegényedéséhez vezethet.