Szent György vár, Lisszabon

Budavár Tours

A legenda szerint Lisszabon hét dombra épült, valójában azonban sokkal többre, melynek eredménye, hogy szinte az egész városból gyönyörű panoráma tárul elénk. Kiemelkedő látkép fogad bennünket a Szent György várból, köszönhető ez annak, hogy az egész történelmi városnegyed, azaz az Alfama pompás utcáit, házacskáit fürkészhetjük a magasból.

Szent György vár az Óvárosból

Az erődöt a város legmagasabb pontjára tervezték, így a háborús időkben szinte bevehetetlennek minősült a vár. Stratégiai fekvése (remek kilátást biztosít a folyótorkolatra) a mindenkori hatalmakat arra késztette, hogy egyre komolyabb helyőrséget építsenek a „várdomb” tetején. A X. században a mórok építették újjá az erődöt, hogy aztán a keresztes seregek foglalják vissza a második keresztes hadjárat során.

Mesés kilátás a Tejo folyóra

I. János a 14. században ajándékozta oda a várat Sárkányölő Szent Györgynek. Ebben az időkben erősítették meg igazán a falakat és kulturális fejlesztéseket is eszközöltek például, az egyik tornyában kapott helyet az országos irattár. Portugália leghíresebb felfedezőjét (Vasco de Gama) is itt fogadta I. Mánuel király, mikor visszatért dicsőségteljes indiai útjáról.

Előttünk az Alfama negyed...

A várat az évszázadok során több földrengés is megrázta, de az falai stabilan vészelték át a nehéz időket. A 20. században átesett nagyobb felújítás után, 2006-ban speciális kulturális védelmet kapott. 2014-ban 7,5 euró ellenében juthattunk be ebbe a fantasztikus műemlékbe. Az Alfama negyedből a taxik 5 euróért hozzák föl a turistákat, visszafele azonban érdemes sétálni és átélni a csodás kis utcácskák egyedi hangulatát. Azoknak is ajánljuk a látogatást, akik a műemlékekre kevésbé fogékonyak, mivel a lenyűgöző panorámát a városra és a Tejo folyó torkolatára kár lenne kihagyni.

Az erős, robusztus falak... 

Büszkén magasodó várfal... 

A rengeteg apró "összekötő" út egyike...

A büszkén lebegő portugál zászló... 

A bejáratnál a turisták kedvenc "mutatványosa"... 

Kövess minket kedvenc közösségi oldaladon!

Budavár Tours

Utazni akarok!